|
Az
alábbi idézetek kalandtúrázó utasaink tollából származnak. Az
egykori résztvevők minden bizonnyal szívesen olvasgatják újra
ezen bejegyzéseket, melyek egyúttal talán a legalkalmasabbak arra
is, hogy - visszaadván egy-egy túra igazi hangulatát, szubjektív
élményeit - a kalandtúrázás gondolatával egyelőre még csak kacérkodó,
leendő utazókat is meggyőzzék arról, hogy belevágjanak életük
Nagy Kalandjába…
PIRENEUSOK
- ANDALÚZIA - 2002.
„Nekem
jutott a megtisztelő szerep, hogy elkezdjem a naplónak ezt a fejezetét. Több
okból is érdekes két hetet tölthettem el.
Az egyik, hogy szerintem évtizedek óta nem esett ennyi eső Spanyolországban
nyáron, mint ezalatt a két hét alatt. Összesen kétszer izzadtam meg,
egyszer Cassisban, egyszer pedig Gibraltáron. Viszont fázni annál többet fáztam: éjszaka
a sátorban (direkt egy vékony kínai hálózsákot hoztam), és a csúcsmászásokon.
(elkelt volna a kesztyű) Persze minderről nem a szervezők tehetnek. A másik
érdekeset viszont nekik köszönhetem: a csodálatos látnivalókat.
Gyerekkori álmom volt az andalúz utazás és nem csalódtam. A Pireneusok
csúcsai közt megbúvó pici Andorra, Granada az Alhambrával, Córdoba a
Nagy Mecsettel, Sevilla, Barcelona, a tengerpart, mind sokkal gyönyörűbb
volt, mint a képeken, amiket korábban láttam. Fantasztikus élményekkel
térhetek haza és azt hiszem elmondhatom, hogy igazán kalandos volt ez az
út is. Köszönöm a szervezőknek: M.Réka"
“Bár az
időjárás egész más volt, mint amire számítottam, nagyon jól éreztem
magam. Spanyolország csodálatos! Szinte minden nap újabb és újabb gyönyörű
városok, hangulatos esti séták és vacsorák. Fantasztikus élmény volt
számomra az, hogy - bár sereghajtóként - sikerült felmászni a Pico
Veletara! Soha nem voltam még ilyen magasan! Remélem jövőre hasonlóan
szép, (de kevésbé esős) útra mehetek Veletek! G.Márta”
„Tizenéve
szerettem volna látni az Alhambrát, ami a várakozásaimnak megfelelően
gyönyörű volt, de a körítés is! (Córdoba, Sevilla, stb) Nagyon megható
volt Gibraltár szikláin a majmokból álló fogadóbizottság és látványos
volt a makákók egy-egy cerbona, sapka, filmvédő ill. jégkrémszerző
akciója is. Mindkét magaslati túra nagyszerű volt, de a Pico Veletán már
csak az eperpálinka segített megakadályozni a fagyhalált. Igazi élményekkel
teli út volt! Kriszta"
"Meglátni
és megszeretni Andalúziát!... Meglátni hosszú volt (sok utazás - de bírtuk
a gyűrődést, mert jó a társaság), megszeretni könnyű. Hirtelen fel
sem tudjuk sorolni, mennyi helyen jártunk... majd a fényképek segítenek.
És ne feledkezzünk meg a Sangríáról és a Café con leche-ről sem! Az
eső pedig úgy kellett, mint üveges tótnak a hanyatt esés... :-) Az év
legjobb befektetése volt ez a 17nap! Sz.Ágnes & B.András
„Úti élmény?
Nem is tudom, milyen úti élményt írjak... Talán a tenger. A sok víz. A
partokon, az utcákon, a sátramban... Meg a sok élmény: a legjobban az
jellemzi az utazás gazdagságát, hogy a városok összemosódnak bennem, már
azt sem tudom, melyiket hol láttam, melyik sangríát hol ittam. Azt
hiszem, minden volt ezen az úton, ami csak lehet, nem tudok olyan szórakozást
vagy élményt elképzelni, amire itt ne lett volna mód... B.Gábor”
„Nagyszerű
volt! Kár, hogy már megyünk haza. Rengeteg gyönyörű város, paella, élmények.
Kösz mindent! Zsuzsi"
„Spanyolországban
az időjárás volt a legkülönlegesebb: valahányszor strandolni vagy túrázni
voltunk, eleredt az eső vagy szélvihar tombolt, ugyanakkor a városnézések
alkalmával soha egy felhő nem enyhítette a 36C-os kánikulát, de ez mind
semmi, mert az angol fennhatóság alá tartozó Gibraltáron még eredeti
angol köd is volt. Mindezektől eltekintve az út nagyon hosszú volt és kár,
hogy már vége. Minden szélsőséget megtapasztalhattunk (hegyek, óceán,
tenger, sivatagosodó tengerpart, homokdűne... ja és gyönyörű városok),
még jó, hogy hoztunk csúcsitalokat, melyek átsegítettek a szélsőségeken.
Amit mindenki hozzon magával: fürdőruci + vastag pulcsi + búvárszemüveg
+ vízhatlan kabát és nadrág + szandál + bakancs + sok pénz + útlevél
+ fényképezőgép + ami a legfontosabb: EPERPÁLINKA! Gábor”
„Képek
a felvillanó élménytengerből, melyet a spanyolországi város és sangría-túrák
alakítottak. Igazi 3x.-ik szülinapi meglepi volt. Córdoba - nuku felhő -
1000fok és bámulatos Mezquita. Lélegzetelállító. Majd társalgás a
bennszülött lakossággal helyi nyelvtudás nélkül. Eredemény:
fantasztikus ebéd egy eldugott kis étteremben a Mezquita tőszomszédságában.
Hegyek - eső, városok -napsütés, tengerpart - eső és szél, Sangría
:-) Espana! Réce”
„Ahhoz képest,
hogy 2002-re igazi "punnyadós" nyaralást terveztem (repülő, szálloda,
tengerpart, min.félpanzió), ez a kalandtúra csodálatos volt. Rengeteg gyönyörű
helyen jártunk, szinte vissza sem tudok emlékezni. (a 11 tekercs film majd
segít) A sátorverés is új volt számomra, de azt hiszem, a 17nap alatti
6 táborverés (és bontás) gyakorlatot adott. Köszönet a felejthetetlen élményekért! Jövő héten már a 2003-as
kalandtúrán fogok gondolkodni. Ui: Gibraltáron akár ott is hagyhattatok
volna! S.Szilvia"
„Sok
mindent megtapasztaltunk ezen az úton. Pl. az esőt - a tengerparton és éjszakánként
a sátorból, vagy az igazi andalúz hőséget a városnézések során. :-)
Ezektől függetlenül élveztük a túrát, a társaságot. Csak azt nem
tudjuk még, hogy jövőre (így Korzika, Mont Blanc, Andalúzia után)
melyik utat válasszuk. J.Zsolt & K.Zsuzsa"
„Igazán
jól éreztük magunkat az időjárás ellenére is. Szép helyeken jártunk
és jó kajákat ettünk. Következő évben Szardíniáig meg sem állok.
G.Ágnes"
„Jó
helyeken, jó emberekkel, "jó időben". Mi kell még?"
N.Attila
„Nekem
Spanyolországban a mindent körüllengő múlt tetszett a legjobban: középkori
várak, szűk sikátoros utcák, hangulatos terek. Na és persze a hagyományos
népviseletben vonuló andalúz lányok!" S.Gyuri
„
„Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít.
Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át
vezet az út." (Weöres Sándor: A teljesség felé) Ez a mostani egy másik
út, amely Andalúziába vezetett. Csodás volt minden, főleg Barcelona,
ahol mindenhol érezhető volt Gaudi egyénisége, szelleme. Örülök, hogy
eljöttem - jót tett a lelkemnek az utazás. Azt hiszem, mindenki így érez!
Köszönjük a szervezőknek! B.Anikó"
Andalúzia
kalandtúra
Andalúzia galéria
|